A „Tisztítsuk meg az Országot!” pályázaton 3 millió forintot nyert a XV. kerület.

 

A „Tisztítsuk meg az Országot” projekt 2020-ban megvalósítandó I. üteméről szóló kormányhatározat alapján több pályázatot is kiírtak, ezek egyikén indult el és járt sikerrel a XV. kerületi önkormányzat. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) által meghirdetett: illegális hulladék felszámolásának érdekében. A megnyert pályázati támogatás összege: 3.111.491 forint.

A pályázatban az Önkormányzat 17 helyszínen körülbelül 250 köbméter illegális hulladék felszámolását vállalta – ez magában foglalja az elszállítást, a deponálást, a munkákhoz szükséges eszközök esetleges bérlését.

A munkálatokat április végén kezdte el társaságunk. Folyamatosan szállítjuk a hulladékokat a megadott címekről és tisztítjuk a területeket.

Sajnos továbbra is fennáll az a probléma, hogy egy adott területet megtisztítása után nem sokkal újabb hulladékok kerülnek az eltakarítottak helyére.

Sok lakossági panasz érkezik társaságunkhoz is a hulladékokkal kapcsolatban, ennek megoldása érdekében több újítást is eszközölt társaságunk:

A zöldhulladékok számára közösségi zöldhulladékos kalodákat helyeztünk el kerületünk több pontján, ahová a lakosság tudja vinni a zöldhulladékukat ezzel is megakadályozva a közterületen való illegális letételét, továbbra is kérjük, hogy ezeket csak zöldhulladék lerakására használják.

A klasszikus ceglédi típusú kosaras kukákat madárbiztossá tesszük azáltal, hogy olyan fedelet készítettünk a gyűjtőkre, amiket a madarak nem tudnak félrelökni, felemelni. Emiatt nem fogják tudni a hulladékokat kicsipegetni, széthordani.

Társaságunk megszokott ütemrendben hetente kétszer üríti a köztéri szemeteseket.

Kérjük a lakosság szorosabb együttműködését a szemetelések megakadályozása érdekében!

Közös ügyünk és célunk egy szebb és tisztább kerület!

 

Konrád Lea