Újabb rongálás történt augusztus elején a Fő téren, ahol eddig ismeretlen személyek az I love XV tábla mellet, a CBA előtt, illetve a Hősök útjánál található virágágyásból a virágokat kitépték gyökerestül és szanaszét dobálták. 

Sajnos nem ez az első eset, hogy vandálok tönkre teszik a közös értékeket. A károk esetenként akár több százezer forintra is rúgnak. A rendőrség minden esetben nyomozást rendel el, egyben várják a lakók bejelentéseit is. A kerület lakóinak közös érdeke, hogy a vandalizmust visszaszorítsák.

A cégünk munkatársai a károkat felmérik, és visszaállítják az eredeti állapotot.

A közterületen történt rongálások sajnos mindennaposak. A kerület egész területén nincs olyan utcabútor, eszköz, amely ne lenne veszélyben a vandáloktól, illetve nincs olyan felület, amelyet ne firkálnának össze. A közterületi pihenőpadok rongálása, graffitizése folyamatosan gondot okoz. Szintén jellemző, hogy a szemetesedényeket, kosarakat, ivókutakat, kutyapiszokgyűjtő-ládákat, szökőkutakat, közterületi táblákat, játszóeszközöket, kerítéseket tönkre teszik.

Sajnos a szemetelés is súlyos probléma a kerületben. Rendszerint, ha rendbe teszünk egy területet ott pár órán belül újra szeméthalmot találunk.

Ez egy ördögi körforgás, amit csak közös erővel tudunk visszaszorítani!!

Kérjük a lakosság szorosabb együttműködését; mert amíg újra és újra ugyanazt a problémát próbáljuk megoldani, addig nem tudunk más feladatokkal foglalkozni.

Közös ügyünk, célunk, hogy a kerület szép, tiszta állapotot tükrözzön. A fejlesztéseket, amiket megvalósítunk, azoknak pedig ne az legyen a rendeltetésük, hogy rövid időn belül megrongálják.

 

 Répszolg csapata