Társaságunk igen nagy múltra tekint vissza. Útkarbantartó és lakáskezelő költségvetési üzemként 1968-ban alapította a kerületi Tanács, majd építő és szolgáltató vállalatként működött 1994-ig. Mozaik szavát mind a mai napig használjuk, e néven vált ismertté (Rákospalotai Építő és Szolgáltató Vállalat). Kötelező átalakulás okán előbb közhasznú társaság lett, majd 2007-ben nonprofit közhasznú korlátolt felelősségű társaságként jegyezte be a Fővárosi Bíróság, amikor is megkapta mai nevét, és lett a XV. kerület közterületeinek üzemeltetője, fenntartója, valamint sok új létesítmény kivitelezője.

Az alapító XV. kerületi Önkormányzat továbbra is azzal a céllal működteti a Társaságot, hogy egységesítse, gazdaságosabbá tegye Budapest Főváros XV. kerület Rákospalota, Pestújhely, Újpalota település-fenntartását, település-üzemeltetését. Az alapítói szemléletnek megfelelően a már korábbi feladatok – utak, járdák építése, fenntartása, településtisztasági szolgáltatások, hibaelhárítások, közcélú foglalkoztatás – mellé kiemelt fő feladatként a XV. kerület zöldfelület fenntartását is a RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft. tevékenységébe sorolta, így a játszóterek üzemeltetése, fenntartása is cégünk feladatává vált.

A RÉPSZOLG vállalat elsődleges céljának tekinti a kerületi lakosok teljeskörű megelégedettségét, melynek hosszú távon akar megfelelni. A jó hírnév sikerünk alapfeltétele, ezért a cég mindent megtesz, hogy neve összeforrjon a megbízhatóság, rugalmasság, környezettudatosság fogalmakkal. Munkatársaink elkötelezettek a minőségi munkavégzés, a környezet erőforrásainak takarékos felhasználása, a környezetszennyezés megelőzése, a jogszabályok, határozatok, valamint a megbízóink által meghatározott és vállalt egyéb követelmények teljesítése iránt. Partneri, szállítói, vállalkozói kapcsolatainkban a minőség és környezetközpontú magatartás alapvető követelmény.

Kerületünk szépsége, tisztasága közös ügyünk!
„Szorgos, dolgos, RÉPSZOLGOS!”

Bejelentőlap

Hibát, problémát, rendkívüli állapotot látott? Kérdezne?

Elérhetőségeink

RÉPSZOLG Nonprofit Közhasznú Kft.
1152 Budapest
Hunyadi utca 3.

Telefon: 06-1-308-1098
06-1-308-1099
Fax: 06-1-307-7074

Zöld szám: 06-80-205-062

Email: titkarsag@repszolgxv.hu

Kiemelt partnereink